Lacival személyesen 20 éve találkoztam először, pedig 25 éve ismerem.

A testvérével dolgoztam együtt az Ipartervben, aki Ybl-díjas építész volt. Ő is mint én, akik a béka fenekénél jöttünk a világra, egyre többet akartunk, éjjel-nappal dolgoztunk. Tudtam, hogy Péternek van egy testvére, aki híres sebész, de látni nem láttam soha, csak azt tudtam, nagyon hasonlítanak egymásra. Péter rugalmas léptű, nagyon kedves, éjjel-nappal dolgozó építész volt. Hajtott, rajzolt, rohant. A sok rajztekercs közül sokszor ki sem látszott. Ybl-díjat kapott a II. ker., Törökvészi úti irodaépületre. Megérdemelte, nagyon szerény és jó építész volt. Öröm volt vele dolgozni.


Meghalt, jött a hír, Péter már nem él. Tegnap itt volt közöttünk, ötleteivel, házaival, kedves mosolyával, szerénységével, még fel volt töltve a levegő, zsigereinkben éreztük még közelségét. Mi lett vele?

Éjszaka jött haza, Tatabányánál előzött, egy busz épp arra jött, meghalt. Már több mint húsz év eltelt a borzasztó pillanattól, amikor nem találkozhattam vele többet, mégis ma is, most is úgy érzem, csak pár percre ment ki a szobából, mindjárt jön vissza.

Lacival, a testvérével, a nőgyógyásszal csak évekkel később találkoztam. Úgy adódott, hogy a kerítésszomszédságában építkeztem. Laci megszólalásig hasonlít Péterre, én tehát rögtön tudtam, ő a híres orvos, ő lesz a szomszédom. Még nehezebb volt, hogy Péter már reggelente nem jön rajztekercseivel a szobába, mosolyogva, hogy megint kitalált egy új, egy szép formát, egy szép házat.

Amikor Lacit először megláttam egy koszos piszkos munkaruhában, egy ZUK teherautót vezettem. Akkor már tanársegéd voltam az épületszerkezeti tanszéken, s nem igazán vetett fel a jólét, mindent ki kellett találnom, amivel pénzt kereshetek. Az építkezésre az anyagot én vettem, szállítottam, mint egy ázott veréb és a hangya keveréke, hordtam össze a családi fészket.

Laci, aki a fellegekbe járt, a szeme sarkából nézegette, ahogy sürgök, forgok, s az anyagot szállítom, egyszer csak megszólított.

– Jó napot szaki bácsi – mondta. Tudtam, hogy régi barátom testvére, de így talpig koszban, téglarakás közben nem igazán akartam felfedni kilétem és bevallani neki, hogy bizony én leszek az új szomszédja, nehogy szívinfarktust kapjon.
– Jó napot – fordultam felé.
– Lenne egy kis fuvar – mondta szerényen, mintha Pétert láttam volna magam előtt, aki már csak „föntről” figyelhetett minket.
– Mi lenne az a fuvar? – Tudtam, hogy sofőrnek néz, de nem zavart. Még nincs itt a megismerkedés ideje, gondoltam.
– Egy kerámia égetőkemencét kellene innen átvinni a Szabadság-hegyre.
– Szívesen – mondtam és meg is beszéltük, holnap jövök és visszük.

Az égetőkemence amilyen kicsi, olyan nehéz volt. A szemem majd ki esett, míg le- és felraktuk a kis teherautómra.

Amikor nagy nehezen túl voltunk a fuvaron, Laci odajött hozzám.

– Mennyivel tartozom szaki bácsi?
– Semmivel – válaszoltam.
– Hogyhogy semmivel? – nem értette.
– Nem szoktam a fuvarokért pénzt kérni.

Láttam rajta, hogy azt hiszi, nem vagyok normális. Nagyon bambán nézett rám, göndör hajfürtjei, mert ebben is Péterre hasonlított, egyszer csak mintha Faraday-ketrecben lenne, elkezdtek égnek állni.
– Hogyhogy semmivel?
– Nem szoktam fuvarokért pénzt kérni – ismételtem és gázt adtam, Lacit ott hagytam a járdán.

A visszapillantó tükörben láttam, széttárt karokkal tátott szájjal merevedett meg a járdán, s ha nem szólnak rá, még azóta is ott áll csodálkozva.

Másnap téglával megrakva érkeztem az építkezésemre. Laci már várt rám az utcán. Nem hagyta nyugodni, hogy nem fogadtam el pénzt tőle előző nap a fuvardíjat.

– Szaki bácsi – szólított meg bátortalanul –, az nem úgy van, hogy ingyen fuvarozik nekem, akkor miből él?
– Hát nem a fuvarokból.
– De akkor miből? – szegény végképp nem értette az egészet. Gondoltam most itt az ideje, hogy bemutatkozzak, nem gyötröm tovább szegényt.
– Én leszek az új szomszéd és a testvérednek én voltam az egyik legjobb barátja, együtt dolgoztunk, együtt éjszakáztunk és találtunk ki sok-sok házat, hogy legyen pénzem építkezésre. Téged már régen ismerlek, hiszen Péter sokat mesélt rólad, csak azt nem tudtam, hogy egyszer csak a szomszédod leszek.

Szegény Péter akkor már nem élt. Volt miről egymásnak mesélnünk. Péter, ahogy ismerem, jókat nevetett, hogy lóvá tettem az öccsét, akit ő is mindig ugratott.

Laci nagy ember lett, világhírű nőgyógyász sebész, kinevezték a László majd a telki kórház igazgató főorvosának. Vendégprofesszor Angliában és a világ számos helyén, pár év múlva elköltözött a szomszédból és új építkezésbe kezdett.

Egyik nap csörög a telefon, akkor én már megszállott hőszivattyú őrült voltam.
– Te András – szólalt meg, mint mindig szerényen, Laci a telefonba –, nekem is hőszivattyú kellene, tudsz segíteni benne?
– Hát persze, hozd be a házad tervét és megtervezzük!

Laci nehéz eset volt, mint megrendelő, mindennap mást akart. Már itt volt Németországból a hőszivattyúja, amikor megint csak felhívott.

– Te András, mégsem kell az a hőszivattyú, mert az egyik betegem férje azt mondta, a hőszivattyú nem térül meg soha.
– Rendben, akkor eladjuk másnak.
Másnap megint telefon.
– Mégis kell, az osztályon valaki most jött haza Svédországból, állítólag ott már mindenki ezt használja.
– Még szerencse, hogy egy nap alatt nem találtam rá vevőt. Holnap visszük.

Következő nap telefon, mégsem kell, majd a rákövetkező nap még is kell.

– Ide figyelj Laci, ha a nők hasába is ilyen határozatlan vagy, nem szeretnék a kezeid között lenni.
– Az más, ott tudom, mit akarok.
Én is tudom, mit akarok – gondoltam magamban –, Lacit, akármilyen világhírű, agyoncsapni. Lassan Laci kezdett megőrjíteni, hogy mindennap mást akar.
– Betesszük a hőszivattyút a házadba, ha már itt van, s ha nem tetszik, visszaadod három hónap múlva, rendben?

Laci beletörődött. Betettük.
A berendezés már két éve működik, Laci nem akarja visszaadni.

Feleségével, aki szintén nőgyógyász sebész, laknak együtt egy kis kastélyban Pátyon. A hőszivattyú már két éve működik, mindketten, vagyis mindhárman, mert közben született egy kislányuk, szeretik a ma még nálunk ismeretlen hőszivattyús rendszert. A rendszer télen fűt, nyáron hűt. A berendezés nem egészen két év alatt térült meg. A ház 350 m2, s tavaly a legnagyobb –20 °C-os hidegben is csak 20 000 Ft volt a villanyszámla. Ebben benne volt a villany, a főzés, a hűtés és a fűtés is.

– Laci megbántad, hogy végül ezt a rendszert választottad? – kérdeztem tőle az egyik téli este, amikor vendégségben voltam náluk.
– Nagyon hálás vagyok, nagyon szeretem ezt a duruzsoló szerkezetet. Néha esténként elnézegetem, ahogy dolgozik. Jól érzem magam. Nem csak én, de az egész család szereti. Köszönöm.

Laci azóta havonta küld egy megrendelőt, ő lett az alternatív energia szószólója.
Most épp a helyettesének tervezzük a fűtési rendszerét. Itt már a világ legkorszerűbb berendezése, az AlphainnoTec levegőkazán biztosítja majd az épület fűtését, melegvíz-ellátását.